boys, ohh boys
|
|
|
Képek. És történetek. Mindenféle fiúkról. Valahogy így: " - És ott majd agyonvernek - mondta a Kisherceg -, mindenféle rudakkal vernek agyon. És megcsonkítanak. - Ugyan - válaszolta a róka némi nehezteléssel a hangjában -, már megint úgy sarkítod a dolgokat. Az nem helyes."
ARCHÍVUM
2006. június 2006. május 2006. április 2006. március 2006. február 2006. január 2005. december
|
2006-06-13
Sorba állnak - vagy le is ülhetnek, ez itt lényegtelen -, s az, aki az első a sorban, egy mondatot suttog a mellette lévő fülébe. Mondjuk például azt, hogy 'A vágányok mellett, kérjük, vigyázzanak!', vagy akár azt, hogy 'Egy meggymag meg egy meggymag az két meggymag', vagy bármi hasonlót, de azzal a kikötéssel, hogy értelmes mondat legyen. S itt válik érdekessé a játék. Mert a sorban a második ekkor a mellette lévőhöz fordul, s annak a fülébe súgja ugyanazt a mondatot. Persze lehet, hogy nem szóról-szóra ugyanazt a mondatot, mert közben a mondat valahogy egy kicsit mindig megváltozik. Talán csak a hangsúlya tevődik át, vagy csupán egy-egy szava válik bizonytalanná, de ezek az apró változások végül apránként rendeznek át mindent, s nehezül el egy pillanatra a csend, amikor az utolsó mondja el, de immár fennhangon, amit a fülébe súgtak. Mert ez az utolsó mondat - akár vágányokkal, akár meggymaggal, vagy akármi mással is kezdődött a játék - mindig ugyanaz. De ne felejtsük el: ez csak játék. 2006-06-09
Zap
A vastag üvegcsempén túl a Titán pompás testű egyedei lubickolnak a tó metántömegében. Zap mégsem látja őket. Odakint -200 fok. Metán párája csapódik ki, s csorog vastag patakokban az üveg másik oldalán. Már az üveg érintésétől is didereg. Mégis, szorosan simul hozzá. Közben arra a másik világra gondol, az ő világára, ahonnan jött. Ahol az ég elképesztően forró, s a tengerekben nem a gyilkosan hideg metán, hanem az éltető H2O hullámzik. Abban a világban hasonlóan pompás testű egyedek élnek - dolgoznak és örülnek, találnak egymásra és szeretnek -, ugyanúgy, mint azok ott kint az üvegfalon túl. De ő nem mehet közéjük. - H2O-n alapuló élet - töpreng el néha Zap orvosa. - Amelyik 20 fokon érzi jól magát. Ahol mi elpárolognánk. Szinte azonnal - néz pár pillanatig mozdulatlanul a csészéjére. - És az éltető eleme a legmérgezőbb kristály. A H2O. Persze folyékonyan - mosolyodik el, s keveri el a frissítő szénhidrogén kivonatot a csésze metánjában. 2006-05-05
CHIEN
A csapatban Chien a legkisebb. Talán ezért is olyan félénk. Mert csak akkor tud igazán jól játszani, ha a közönségnek háttal áll. De akkor aztán el is tűnik minden félénksége, s olyan mesterien bánik az ütőkkel, hogy szinte elvarázsolja a hallgatóit. S nemcsak hogy telt ház előtt játszik mindig, de a művészetének még olyan csodálói is akadnak, akik ott ülnek minden egyes előadásán. De nem holmi rajongó kislányok ők! Bizony meglett családapák, akik már láttak egy s mást, s túl vannak már sok mindenen, de mégis, mintha szivacsból lennének csontjaik, valahányszor a kis Chien a színpadra lép. Mert Chien zenéjének igazi értői ők. Ők, ott az első sorban. 2006-04-24
ANDREW
- Biztosan olyan csúszos belül - véli Andrew. - A lepedék miatt. Mert mindenféle nyálkás izé lehet a falán. Alga. Vagy mi. Ami a vízben él. És ha bedugnám az ujjam, csak úgy csúszna befelé. Aztán persze nem tudnám kihúzni. Beszorulna. Vagy nem is alga az. Valami állat válladéka. És ott lakik bent - borzong bele Andrew. De csak egy kicsit. Mert a zuhany szórófején kis lyukak vannak. És azon át jön a víz. 2006-04-10
GORDIE
Gordie már megint homokos. Mert úszás után még a törölközőjét se teríti ki, csak úgy fekszik ki a partra! És a papája nagyon nem szereti ezt. - Jajj, Gordie! - mondja is mindig, mikor Gordie hazaér az úszásból. - Már megint olyan homokos vagy. Zuhanyozz már le! - Jó, papa - válaszolja Gordie. És megy, hogy lezuhanyozzon. Hát ilyen egyszerű is ez. 2006-04-05
TOM
Tom mindig olyan érdekes házi feladatokat kap az új iskolájában. - Ööö .. - magyarázta múltkor is a nénijének, mikor az korábban ért haza. - Mert ma az örvényeket adták fel fizikából. Hogy fürdés után meg kell nézni. Ezért gyorsan megfürödtünk Peterrel. Mert náluk otthon csak zuhanyfülke van. És ott nem tudja megnézni. És elmagyarázta a nénijének, hogy az örvények az északi féltekén mindig úgy forognak a fürdőkád lefolyójában, mint az óra járása, a déli féltekén pedig pont fordítva. Még, ha meg is zavarják pacskolással, akkor is visszaáll a forgásuk. És persze mindjárt mennek és fel is mossák a fürdőszobát. Tom nénije pedig teljesen el volt ámulva. Hogy manapság milyen érdekesen is tanítják a fizikát az iskolában. 2006-03-30
BRIAN
Brian torkos kisfiú volt. Olyan torkos volt, hogy sose kínálta meg a csokijával a pajtásait. Ő ette meg mind! A pajtásai pedig csak nézték, mert ők is szerették volna megkóstolni Brian csokiját. Aztán egyszer csak összebeszéltek és azt mondták neki: - Te, Brian, ha nem adsz nekünk a csokidból, nem játszunk veled többet. - Dehogynem! - nevetett fel Brian, s hagyta faképnél a pajtásait, akik ettől csak még dühösebbek lettek, s mutogattak mindenféle csúnyaságokat Brian után. De Brian csak nevetett, mert erre ő meg azt találta ki, hogy majd belőle lesz a világ legjobb focistája. És akkor nem csak, hogy annyi csokit ehet, amennyit csak akar, de még azt se mondhatja neki senki, hogy nem játszik vele. Bizony ilyen ügyes kisfiú volt ez a Brian! És addig-addig mondogatta magában minden nap, amit kitalált, hogy tényleg belőle lett a világ legjobb focistája. A pajtásai pedig majd megpukkadnak az irigységtől. Mert Brian azóta se ad nekik a csokijából. De még a fehér csokit is eleszi előlük mind! 2006-03-27
KIM
Kim már nem az az áldozat típus. Persze korábban ez másként volt. Akkoriban még nagyon szeretett esténként sötét, kihalt parkokban sétálni, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét a munkája után. S ilyenkor bizony néha rossz emberek szegődtek a nyomába, bárhogy is vigyázott. Még volt úgy is, hogy majdnem kirabolták! Aztán Kim beiratkozott egy önsegítő csoportba és sok mindent megtanult saját magáról. S azóta már nem sötét, kihalt parkokban sétál esténként. Helyette szaunába jár, s a gőz kellemes félhomályában lazít a munkája után. Kedvence a 'Club 69' szauna. Öltözőszekrényeinek jellegzetes, hűtőkamrákra emlékeztető fémes ajtajai láttán mindig sóvárogva gondol vissza a régi időkre, mikor munkája után még sötét, kihalt parkokban sétált, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét. |